MOHÁCSI SOKACOK OLVASÓKÖRE
A MOHÁCSI SOKACOK OLVASÓKÖRE
Sokacbab, busómaszk és fergeteges táncház a Glasovi zenekarral – várunk Mohácson a Sokac örökségünk napján!
Szeretettel várunk mindenkit 2026. június 6-án, szombaton a mohácsi Deák térre, ahol megelevenedik a sokac életérzés és hagyomány!
Változatos programokkal készülünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt:
14:00 – Népművészeti vásár és interaktív programok
- Tedd próbára magad a busó kvízen!
- Próbáld ki a korongozást vagy a busómaszk faragást!
- Kóstolj bele a hagyományos sokacbab ízvilágba!
16:00 – Kulturális kavalkád a színpadon
Fellépnek:
- „Eszék 1862” néptánccsoport
- „Valpovo 1905” néptánccsoport
- Tanac néptáncegyüttes
- A Mohácsi Sokackör néptánccsoportjai
20:00 – Táncház a Glasovi zenekarral
Helyszín: Mohács, Deák tér
Időpont: 2026. június 6. (szombat)
A rendezvény ingyenes! Hozd el a családot és a barátokat is, töltsük együtt ezt a különleges napot a sokac örökség jegyében!
A rendezvény az Interreg VI-A Magyarország-Horvátország Program keretében támogatott CHP TWO megnevezésű HUHR/2401/5.2/095 azonosítószámú projekt keretében valósul meg.
Ez az esemény az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg az Interreg VI-A Magyarország-Horvátország Program által. Az esemény tartalmáért teljes mértékben a Mohácsi Sokacok Olvasóköre vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és/vagy a Program Irányító Hatósága állásfoglalását tükröző tartalomnak.
#Mohács #SokacÖrökség #Hagyományőrzés #Táncház #Interreg #Programajánló
A mohácsi sokacságról
A sokac név eredetéről több elképzelés is született, ám ezt és óhazájuk pontos elhelyezkedését mind a mai napig nem sikerült teljes biztonsággal meghatározni.
A legismertebb magyarázata a szónak Jablan Sokcsevics tollából származik, aki az 1825-ben írt horvát kalendáriumban megjelent tanulmányában a „saka” (tenyér) szóból eredezteti a sokac kifejezést. Mivel a görögkeleti szerbek három ujjal, míg a katolikus sokacok egész tenyérrel vetnek keresztet, ezért szerinte a szerbek gúnyolásképpen mondták a sokacokra, hogy „tenyeresek”. A leghihetőbb és legracionálisabb elképzelést az Osječki zbornik 1948-as kötetében J.B. „Honnan ered a sokác név” című dolgozata adja. Eszerint a Szávától délre, Bosznia területén IV. Béla létrehozta a Só (Solinec) határvidéket, mely Mátyás király ideje alatt a Sói Bánság rangjára emelkedett. Magát a Sói bányát a magyarok sókútnak nevezték. Amikor az akkori katolikusok a török invázió elől kezdtek északra menekülni, a magyarok volt lakhelyük szerint „sóiaknak, sói embereknek”, a szlávok pedig szlávos szóképzéssel „sókutac”-nak nevezték őket. Ezt az elnevezést később átvitték az északi és Közép-Boszniából betelepült lakosokra is.
A ma Mohácson élő sokacok eredetéről több elképzelés is született, de a valódi származásuk még ma sem teljesen egyértelmű. Egyes elképzelések szerint a honfoglaláskor itt talált szláv népek leszármazottai, akik megszakítás nélkül élnek itt. Egy másik elmélet – miszerint a sokacok az elmúlt évszázadok során betelepült jövevények – jobban megállja a helyét.
A sokacok a Magyarországon élő többi horváthoz hasonlóan több migrációs hullám útján, a török megszállás idején kerültek Mohácsra. A sokacok legkorábban valószínűleg 1687-1690 között települtek be. A második hullám az 1690-es évek végén mehetett végbe. Az akkor Mohácsra menekülők Bosznia területéről érkeztek. A Bosna-Argentina rendtartomány krónikása 1726-ban fontos részleteket örökített meg az utókor számára a boszniai zárdák tragikus sorsáról és meneküléséről. Két atya, akik hátramaradtak őrizni a srebrenicai zárdát, végül kénytelenek voltak feladni templomukat, és a hívekkel együtt Mohácsra menekültek, ahol a Duna-parton a város déli részében (a Szent Borbála-templom romjainak közelében) telepedtek le. Egy a XVI. század végi táblázat szerint körülbelül négyezer ember menekült így Magyarországra – ebből 150-en srebrenicai hívek, akik teljes számban Mohácson telepedtek le. A családok neveit a keresztelteknek a mohácsi zárda irattárában őrzött anyakönyve őrzi: Kalkán, Balatinác, Putics, Anekics, Palikucsa, Tedona, Vidák, Sikuzla, Kustura, Lovák, Kersity, Vukovics, Bubreg, Kesics, Szidonya stb. Ezekkel a nevekkel a mai napig találkozhatunk a mohácsi lakosok körében.
A mohácsi sokacok harmadik migrációs hulláma az 1730-1741-es évekre tehető, amikor is Belovár-Körös-Lika vármegyékből és a régi Fehérhorvátországból, vagy pedig Észak-Boszniából vándoroltak be. A három menekülthullám eredményeképpen alakult ki Mohács sokac lakossága a három illyr törzsből – bunyevácokból, bosnyákokból és végül horvátokból (sokacokból) – egy néppé. Az egységes sokac elnevezés visszavezethető arra a tényre, hogy a Mohács környéki és a Horvátországhoz csatolt dél-baranyai katolikus szláv falvak lakói mind horvátországi sokac telepesek, és így a mohácsiakat is egyöntetűen sokacoknak nevezték.
Ma a sokac kultúra, életvitel, jelenlét még mindig jelentős mértékben színesíti Mohács életét. Rendszeresek a bálok, kiállítások, koncertek, színházi előadások, és persze a ma már Mohács védjegyévé vált busójárás a legvártabb esemény minden évben.
A mára megcsappant sokac lakosság a lehetőségekhez képest összetart, igyekszik megőrizni kultúrája és hagyományai megmaradt morzsáit.